https://www.kettlebellveszprem.hu/

Nagyon sok dolog változott (csak pozitíz irányba) mióta „vasimádó” lettem. Nem is biztos, hogy mindent le tudok írni de megpróbálom.

Elsőként a testsúly változást említeném. Kb. 3éve még 115,5kg voltam. Első célom hogy 100 kg alá vigyem a súlyomat viszonylag könnyedén ment. Majd már sokkal nehezebben a 95kg elérése. Az alá viszont nem sikerült mennem eddig még soha, viszont az erőm is megfogyatkozott. 2014 január óta amióta elkezdtem a kettlebellt és életmódot váltottam (amiről szintén az edzőtől hallottam és ő volt benne a segítségemre!) azóta 85-86kg között vagyok de úgy hogy közben látom hogy izmosabb is lettem.

Második észrevételem, nem csak hogy izmosabb lettem hanem az erőm hihetetlen mértékben megnőtt! Ezt minden téren tapasztalom, értem ezalatt a Tűzoltóságnál végzett munkám során még több terhelést bírok, szinte többszörösét, pedig elötte is mindig a maximumot nyújtottam, de most mintha nem tudnék elfáradni. A fizikai erőnléti feladatokat is könnyedén teljesítem. Ehhez persze hozzájárul az is hogy a küzdeni harcolni valamiért érzés sokkal erősebb lett bennem. Észrevettem a jócskán megnövekedett erőt és állóképességet akár a terhek cipelésében akár a sokáig nehéz testartásban végzett fizikai munkában. Társaim és kollegáim is észrevették és többször meg is jegyezték. Válaszom nekik mindig: „ez a vasgolyó csodákra képes”! Ezt persze nem kapnám meg ha nem lenne mellé egy kitünő edző is! Ezt tudom mert elötte egy kollegámmal elkezdtünk edzeni de mit sem ért szakértő nélkül. Folyamatosan meg-megsérültünk. Beláttam, ezt nem lehet könyvből és videókból megtanulni az internetről! Az edzések nagyon jók változatosak és mindig van valami új. Soha nem éreztem hogy „ezért kár volt ma lejönni”!

Viszont ha kimarad (szolgálat miatt) egy edzés, azt nehezem viselem. Talán azt mondanám hogy kicsit függő vagyok! Bántott a dolog hogy az egyik csütörtöki edzés helyett elmentem a röplabdásokkal edzeni, de ott is észrevettem hogy sokkal többet bírtam és nem is fáradtam el úgy mint azelött, pedig nagyon hajtottam.

Nem egyszer volt olyan, hogy szolgálat és az azt követő egész napos kemény fizikai meló után nehezen akaródzott rávenni magam hogy lemenjek edzeni. De viszont amikor elkezdtem a bemelegítést akkor minden egy szempillantás alatt megváltozott és annyira jólesett és felfrissített hogy hazafele úgy éreztem hogy kicsattanok az erőtől. A korábbi mentális és fizikai fáradtságnak nyomaveszett!

Ez a dolog többek közt a csapatunknak köszönhető! Mivel mindenki nemtől függetlenül keményen edz és becsülettel végig csinálja egymást támogatva. Ez nagyon jó dolog a mai világban, ahol sokszor és sok helyen “lesz@rják” az emberek egymást! (Bocs a fogalmazásért de ez volt a legfinomabb jelző rá!) Mondhatnám, semmibe veszik egymást! Örülök hogy munkámon kívül még egy csapatba tartozom, ez fontos. Csapatban az emberek mindig jobban teljesítenek és jobbak az egyéni eredmények is. Gyorsabb a fejlődés és magasabb mércét állíthatnak maguknak amivel erősítik magukban az akadályok legyőzésének akaratát.

Az állóképességem és az erőm változását mi sem tükrözi jobban, mint a Spartan Race teljesítése! Amit szintén Nektek köszönhetek! 2-3éve még a fizikai erőnléti felmérőnkbe szereplő 2000m-es futás is komoly gondot és megerőltetés okozott. Pedig edzésen egy métert se futunk! Ennek ellenére teljesítettük! 

Mivel a fizikai állóképességem és a testalakom sokat változott, ennek következtében sokkal jobban érzem magam, jobb a hangulatom, és nem kell már szégyellnem a „bojleromat” (amit már a múlté)!

Az edzőről annyit tudok mondani, hogy nagyon jól végzi a dolgát, és nem csak edzői tevékenységben, hanem mindig mindenben segíti a tanítványokat akármiről is legyen szó! Akár étrenddel, sporteszköz vásárlássál, táplálkozással, jó tanáccsal, vagy bármivel kapcsolatban, mindig rendelkezésre áll!

Az edzések felépítese nagyon jó, István mindenre nagyon figyel a bemelegítéstől a nyújtásig. Nyújtásról jut eszembe, mindig is merev voltam/vagyok de ez is sokat változott, hajlékonyabb lettem az edzések hatására. Amit még észrevettem, az az izületei fájdalmak megszűnése. A röplabda miatt nekem a vállaim és a térdeim illteve a hátam sokszor fájt. Amióta kettlebellezek azóta nyomaveszett. Se bemelgítő kenőcsöt, se fájdalomcsillapító krémet nem vettem és nem használtam már január óta!

Nagyon jónak találom azt is hogy nem csak 60 percig vagyunk csapat, hanem összejárunk csapatépítő bulikra. Ez fontos, és szükség van ezekre mert nagyon sok mindent meg tudunk beszélni, egymást megismerni amire edzéskor nincs idő és mód.

Kiegészítés a leírtakhoz még:
A 2014 októberi szokásos éves fizikai felmérőn 8 pont híján maximumot hoztam! Az „XXL-es korszakomban” ahogy egy kollégám nevezett, már örültem ha 90-95pontot elértem a 125pontos maximumból! A felülések és a fekvőtámaszok úgy mentek, mintha csak bemelegítettem volna. Ez persze közös sikerünk!