https://www.kettlebellveszprem.hu/

Amikor a kettlebell edzésről először olvastam, nem gondoltam volna, hogy hamarosan ennyire megszeretem ezt az edzésformát. Régebben aktívan sportoltam (2008-ban hagytam abba a versenyszerű társastáncot), majd konditerembe jártam edzeni, de aztán azt is abbahagytam, és már kezdett meglátszani rajtam, hogy egy ideje nem sportolok. Ezért szükségem volt valami mozgásra, ami erősít és kondíciót is ad. Kipróbáltam több edzésformát, amik tetszettek is, viszont otthon nem voltam elég motivált, hogy egymagam végezzem a gyakorlatokat (Insanity Workout Program, fegyencedzés).

Aztán valahogyan rátaláltam a kettlebellre. Amennyire tudtam utánajártam, és ahelyett, hogy vettem volna magamnak egy bellt, szerencsére az István által vezetett edzést választottam. Csak azt bánom, hogy nem előbb kezdtem el, mert ülőmunkát végzek napi 8 órában, és szükségem volt egy sportra, ami a törzs-hát izmait megfelelően edzi. Többek között erre is megfelelő a kettlebell edzés és amióta ezt csinálom, nem fárad el olyan hamar a hátam, nem olyan kényelmetlen az ülés, és a tartásomra is jobban odafigyelek. Emellett kevésbé vagyok fáradékony és azt hiszem jobb a közérzetem is. Másrészt mások véleménye szerint láthatóan erősödtem, pedig csak heti szokásos két edzésre járok. Gondolom, ha egy kicsit odafigyelnék a táplálkozásomra is, sokkal jobb eredményeket érhetnék el.

Az edzéseken sok más, eszközzel és anélkül végzett gyakorlatot is csinálunk, ami kifejezetten tetszik, mert nem lesz monoton és nagyon hasznosak is. Szerintem jó közösséget kovácsol ez a sport az emberekből, és egész más hangulata van egy ilyen edzésnek, mint ha csak „simán lemennél egyet edzeni a konditerembe”, de ezt mindenki döntse el maga ha kipróbálta!